Szakmai tudnivalók hortenzia fajtaválasztás előtt: Ültetési útmutató, általános leírás

A hortenzia romantikus hangulatú, nagy termetű dísznövény (körülbelül 1-2 méter magas), amely hatalmas, labdaszerű virággömbjeivel ámulatba ejti az embert. Ma már több ezer hortenzia fajtát nemesítettek, rendkívül sok színből választhatunk. Pirostól a halvány rózsaszínen át a fehérig, létezik lila, kék és a zöld különböző árnyalataiban, illetve vannak több színű tarka fajták is.

Virágzási ideje nyár elejétől az őszi hónapokig tart (júniustól szeptemberig), így tartósan impozáns dísze lehet kertünknek. Ültethetjük csoportokba, önálló bokorként, vagy akár sövényt is telepíthetünk hortenziából. Akár dézsában is nevelhetjük a teraszon.

A legtöbb hortenzia számára a félárnyékos, árnyékos hely, és a nedves közeg a legmegfelelőbb ültetés szempontjából, viszont ma már léteznek olyan fajták, amelyek a napos helyet is kedvelik. Savanyú pH tartalmú tőzeges talajban érzi jól magát. Ahhoz, hogy gyönyörű hatalmas virágai legyenek fontos a megfelelő gondozás számára. Öntözzük rendszeresen, illetve a tápanyagutánpótlásról is gondoskodjunk. A hortenziákat érdemes tél végén, vagy tavasz elején visszavágni, így a tavasz kezdetén új, erős zöldhajtásokat fog hozni és nyáron több lesz rajta a virág.

A hortenziákat három fő csoportra oszthatjuk fajtájuk szerint:
Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla)
Bugás hortenzia (Hydrangea paniculata)
Cserjés hortenzia (Hydrangea arborescens)

Ültetési tanácsok:
1. Lépés: Ássunk egy 50 cm széles és 80-100 cm mély gödröt.
2. Lépés: Rakjunk a gödör aljára 10-20 centi vastag réteg trágyát.
3. Lépés: A trágyára rakjunk 10-20 cm termőföldet.
4. Lépés: Helyezzük a fát a gödörbe és ássuk be (tányért hagyjunk az öntözésnek)
5. Lépés: Öntözzük meg 20 L vízzel

Reviews

5 Star

100%
1 review(s)

4 Star

0%
0 review(s)

3 Star

0%
0 review(s)

2 Star

0%
0 review(s)

1 Star

0%
0 review(s)

Értékelve 01 vásárló által

Rendezés

  • Avatar

    Gicziné Boromissza Márta

    Gyönyörűek a piros annabella hortenziak

    június 30, 2022

    Megosztás

    Segítségedre volt?

Írj véleményt

Az email címed nem kerül nyilvánosságra.

Rate Your Satisfaction*

[]